Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A JÖVŐBE LÁTÓ PROHÁSZKA, A PRÓFÉTA

2017.02.03

Tízenöt évvel ezelőtt Mohácson tartottam előadást Reményik Sándorról az ottani református pap meghívására. Ő szervezte meg utazásomat. Egy napot Simon Péter családjánál töltöttem. Ehhez a találkozóhoz fűződik a következő élményem.

A kb.60 éves férfi elmondta, hogy bizonyára, mint Prohászka kutatót érdekelni fog az a levél, amit annak idején édesapja, Simon Vendel, mint egykori kispap 1926 Húsvétján írt. A családi archívumból kivette és átadta nekem. Az ő beleegyezésével adtam közre 2010-ben.

A levél tartalmának háttere: Mint az esztergomi szeminárium kispapja felkereste 1925 őszén pap nagybátyjának javaslatára Prohászka Ottokár püspököt Fehérváron. A Sárdy Péter nevezetű nagybácsi ajánló levelet is írt Vendel unokaöccse érdekében.

Hogy megértsük az egész történetet, pár mondatban el kell mondani azt a tragikus esetet, amelyhez a kispap története fűződik. Közismert, hogy a 19-es kommün bukása után a Prónay különítmény katonái fehérterror néven akcióba léptek. Így kerültek Marcaliba, ahol káplán volt Simon József. A plébánosa úgy tájékoztatta Prónayékat, hogy káplánja erősen szociális érzelmű. Ebből aztán arra a következtetésre jutott a „Számonkérő Bizottmány”, hogy a káplán „az istentelen kommunista gyilkosok felbujtója lett volna”. A fiatal káplánt nagyon szerette a nép. A helybeli fiatalok lóra ültek, és egyvágtában szaladtak a Siófokon állomásozó Horthy Miklós főparancsnokhoz azzal a céllal, hogy mentse meg szeretett káplánjukat. Horthy meg is írta a felmentő levelet. Sajnos azonban közben kegyetlenül kivégezték. A szerencsétlen plébános bizonyára csak azt gondolta, hogy át fogják helyezni a neki kellemetlen káplánját, de kivégzésére természetesen nem gondolt. Simon Vendel néhány héttel később találkozott is a plébánossal, aki közben szó szoros értelemben megőrült a kivégzés láttán. „Az eset óta szinte elborult elmével szakadatlanul járkál szobájában és hangosan kiáltja: - Gyere vissza Jóska, én nem ezt akartam!”.

.Simon Vendel mindezt elmondta Prohászkának, hozzáfűzve, hogy unokabáty-

jának szörnyű kivégzése láttán határozta el, hogy  ő is pap lesz: „ ez a mártír pap indított el engem a szemináriumba.” Azért kereste föl Prohászkát, mert közben rájött arra, hogy mindez nem elegendő a papi hivatáshoz. „Én töredelmesen bevallom, hogy időközben rájöttem: Ezt az eszmét példamutató családapaként, többgyermekes családi apostolként Trianontól vérző szegény hazánkban még jobban meg tudnám valósítani. – Őszinte voltam, tisztelettel várom véleményét. Prohászka elmosolyodott, kedvesen megfogta mindkét kezemet, és ……….” Csak röviden foglalom össze azt a másfélórás beszélgetést, ami a derék esztergomi kispap és Prohászka között hangzott el.

Prófétai jövendölés következik. „Olyan világot élünk, hogy még a maga életében bekövetkezik a papság számának soha nem látott csökkenése. Tehát már most szükség van civil pályán dolgozó elhivatott keresztényekre.” Ezután a 67 éves főpap érdeklődött a kispap életéről, tanulásáról. A válaszból kiderült, hogy kiváló előmenetele miatt elöljárói Rómába akarják küldeni. „Ki mer olyat állítani, hogy Róma csak a papoknak nyújt feledhetetlen élettapasztalatot? Siessen, nehogy csak a hűlt helyemet találja.”

Szó szót követett, a püspök belelendült előrelátó gondolataiba. Megjegyezte, hogy rektora volt az esztergomi kispapoknak, és ő is azért hagyta el Esztergomot, mert a Szentlélek Úr Isten többet kívánt tőle: nemcsak a szemináriumban, hanem az egész országban kell apostolkodnia. „Amióta hazajöttem Rómából, és tájékozódtam a magyar egyházat kívülről és belülről egyaránt pusztító irányzatokról, egyre inkább a magyar egyházért dobog a szívem.”  A levélből az is kiderül, hogy Prohászka azt javasolta Simon Vendelnek, hogy menjen Rómába, - tegyen mindent úgy, mint a többi teológus, végezze el tanulmányait, tegye le a vizsgákat, és csak esztergomi visszatérése után álljon elöljárói elé, és mondja meg, hogy nem vállalja a felszentelést.

Az egész történetben az a megdöbbentő és véleményem szerint egyedülálló, hogy ezt a „félrevezetést” Prohászka sugallja, és vállalja érte a felelősséget. Mindezt teszi azért, mert a magyar egyháznak nemcsak teológiát végzett papokra, hanem teológiában jártas világi apostolokra is szüksége van.

Vendéglátóm, Péter ennek a Rómában végzett, majd megházasodott, sokgyermekes Simon Vendelnek a fia volt. Hozzájárult, hogy a levelet közreadjam.  Meg is tettem. „Írások Prohászkáról I”-ben jelent meg 2010-ben.. Most azért írok újból erről a megrendítő epizódról, mert ebből láthatjuk, hogy Prohászka  mennyire jól látta mostani sorsunkat! Hiszen  most valóban félig üresek a szemináriumaink, a papok létszáma évről-évre zsugorodik. ..

És azért is közlöm ezt a levelet újból, mert Prohászka hihetetlen bátorságát is bizonyítja: vállalta a kispap elöljáróinak „félrevezetését”. Ki cselekedne ma így?

 

                                            Közreadja Barlay Ö.Szabolcs