Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„ Uram, taníts meg minket szeretni”

2016.08.30

„Nagy dolog a szeretet”, írja Kempis Tamás. Igen!  Ez a legnagyobb emberi élmény. Ezt vallják a nagy gondolkodók szent János apostoltól kezdve, – akiről az Írás annyiszor megjegyzi, hogy ő az, akit nagyon szeretett az Úr. És Szent Pál szeretet himnuszánál szebbet eddig senki nem tudott írni. Állandóan hangoztatja is, hogy „mindaz, amit tesztek, szeretetből történjék”  (1Kor 16,24), és „ mindennek a szeretetben kell meggyökerezve és megalapozva lennie.” (Ef 3, 14).

Aligha tévedek, ha azt mondom, hogy a világon a legnagyobb kincs a szeretet. Ugyanakkor egyre jobban tapasztaljuk, hogy ma már a legritkább kincs. Mimindent adnánk érte! Ady Endre válaszol is rá:”…ezért minden önkínzás, ének. Szeretném, ha szeretnének, és lennék valakié”.

Hogy mennyire a szeretet körül forog az élet, mutatja, hogy még a mostani politikai helyzet mögött is lényegét tekintve ez áll. Hiszen mi másról szól a brutalitások miatt hírhedt iszlám invázió, mint arról, hogy van egy vallás, melynek sem istene, sem prófétája nem tanítja a Miatyánkot és nincs, akitől megtudnánk, hogy az Isten maga a szeretet. Épp ellenkezőleg, arra buzdítja a fél világot benépesítő követőit, hogy tűzzel-vassal, késsel, tőrrel, pisztollyal, ha kell, önmagukat is felrobbantva terjesszék az egyetlen igaz vallást. Most kell rá ébrednünk mindannyiunknak arra, hogy minket Jézus Krisztus tanított meg szeretni. Mind egyéni, mind közösségi, társadalmi, európai, globális életünk, egész sorsunk attól függ, hogy milyen fokon valósítjuk meg Jézus Krisztus szeretet eszméjét. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt azért illenék tudni minden kereszténynek, különösen azoknak, akik népeket, országokat vezetnek. És azt is elvárná az ember, hogy egy evangelikus lelkész lánya, Angela Merkel is tisztában legyen azzal, hogy integrálódás az élet és a halál kultúrája között nem létezhet. Az ő tudathasadásos téveszméinek árát most fizeti meg egész Európa).

+

Hét évtizedes papi életemben sok mindenre kértek meg istenkereső testvéreim. De csak a legutóbbi években álltak elő azzal, amit egy sokgyermekes szülő így fogalmazott meg: „tanítson meg engem szeretni”. Kijelenthetem, hogy ez a kérés ragadott meg legjobban, és azóta is nap, mint nap érzem súlyát. Nem hagy nyugton,- oly annyira, hogy bár alig látom a betűket, mégis parancsként engedelmeskedem lelkiismeretemnek, és 97 évesen írom a választ legjobb tudásom szerint.

Legelső gondolatom az Úr Jézushoz vezet, és azon tűnődöm, hogy vajon a tanítványokmiért nem faggatták erről. Hiszen tudjuk, és meghatódottan olvassuk az evangéliumban, hogy amikor sokadszor látták imádkozó mesterük ragyogó arcát, megkérték, „Mester, taníts meg minket imádkozni”. Vajon a szeretettel kapcsolatban miért nem kérték fel ugyanúgy?  Azt gondolom azért nem, mert Jézus személyiségéből, minden szavából és tettéből az első találkozásuktól kezdve mindig a kézzelfogható szeretet áradt feléjük- Tudták, és hallották is tőle, hogy nem kell mást tenniük, mint példáját követni.- De mi nem vagyunk abban a helyzetben, mint az apostolok. Sőt a gyűlölet, a gonoszság, a „halál kultúrájának” miazmás légkörében élünk, és lassan nem találunk embert, aki számunkra az evangéliumi szeretet példaképe lenne. Ezért mélyre kell ásni, és jó mélyen lerakni a fundamentumot.

Ezt szem előtt tartva, kiindulópontként érdemes lesz megkérdezni Aquinói Tamást, mit mond a keresztény bölcselet  a szeretet lényegéről.

1.Mi a legfelismerhetőbb jele a szeretetnek? Egyfajta megmozdulás, odahajlás, inclinatio.  Vonzási viszony, vonzódás valakik között. Egymásra találnak, mert valamilyen vonatkozásban az egyik felfedezni véli a másikban azt, amiben neki hiányérzete van. Tehát felfedezik egymásra utaltságukat. Ebben a kölcsönös vonzási viszonyban létezik egy fontos elem, a hasonlóság, sőt a megfelelés igénye. Azt lehet mondani, hogy minél nagyobb ez a kölcsönös megfelelés, annál erősebb a vonzódás. Az ős modell ezen a téren a csecsemő és az anya egymásrautaltsága. De ez létezik szellemi síkon is, két hasonló gondolkodású ember között: imponál tudása, művészete, személyisége.

Mindaz, amit eddig elmondtam a szeretet első megnyilatkozásairól, jeleiről, azt Aquinói Tamás a tetszés kategóriájába sorolja, és amor complacentiaenak nevezi. Tehát összegezve így lehetne mondani: kezdem szeretni, mert valami miatt tetszik nekem.

2.A második fok további jeleket tartalmaz. Tudniillik, az ember felismeri, hogy az az érték, ami megragadta a másikban, az számára jó. És e jó után elkezd vágyódni. Ez újabb mozgást, erősebb vonzást, odahajlást, inclinatiót eredményez,- neve vágyódás. Aquinói Tamás is új szót használ: amor concupiscentiae. Szó szerint magyarul ez a vágyó szeretet. Megint az ős modellt véve alapul: amikor a csecsemő felismeri, hogy számára jó, nagyon jó az, amit az édesanyja tud adni neki, akkor vágyódik utána, megkívánja, kéri, követeli, hogy megkapja. Ez már az ösztönöket is mozgósítja. A férfit ösztönei is vonzzák a megtetszett nő felé, mert érzelmeit ragadja meg az az érték, amit a nőben lát  - (vagy megfordítva a nő esetében a férfival kapcsolatban). A  vágyószeretet az a szeretet, amellyel szeretem, ami nekem jó.

3. A szeretet harmadik alapformája még mélyebb emberi titkokról szól, nevezetesen a jó- akarás szándékáról. A lélek ugyanis úgy érzi, hogy ő tud és akar jó lenni hozzá. Mind az édesanya, mind a csecsemő úgy érzi, ösztönösen tudja, hogy ők jók egymásnak. És itt is végig lehet menni az érzelmen, értelmen. A szerelemben, a nevelésben is kölcsönös a jó tudata és akarása. Aquinói Tamás két kifejezést is használ. Az egyik az amor benevolentiae, a jóakaró szeretet.- A másik kifejezés ennek felsőbb fokára utal: barátsági szeretetnek nevezi. Ezt Sík Sándor magyarul zseniálisan adakozó szeretetnek fordítja.

4. Az eddig felsorolt ismertető jelek mindegyike nélkülözhetetlen a szeretethez. De a negyedik biztosan az, mert ha ez nincs meg, az előbbi három is elsorvad. Ennek a negyediknek neve: kölcsönösség. Tulajdonképp ez nem egy újabb jel, hanem az előbbi háromra vonatkozó „conditio sine qua non”, vagyis oly lényeges mind a három esetében, hogy akármelyikről is legyen szó (tetszés-vágyódás-adakozás), kölcsönösség nélkül igazi szeretet nem működhet hosszabb ideig. A tapasztalat azt mutatja, hogy nemegyszer a lélekmozgás a vágyó szeretetnél állapodik meg, de nem jut el odáig, hogy ő is adjon. A szeretet ott kezdődik, amikor az ember nemcsak részesülni akar, hanem adni is. E nélkül legfeljebb játékról, flörtről vagy ösztönről van szó.

A kölcsönösségnek is van fokozata. Kezdetben  az ismert do ut des, vagyis adok, hogy te is adj jellemzi a még eléggé önző lelkületet. Itt még érezhető a mérlegelés, hogy vajon kapunk-e szeretetünkre megfelelő választ? Sok kapcsolat emiatt nem fejlődik igazi barátsággá.  Ebből az átmeneti állapotból némi előrehaladást jelent az adok, de te is adj óhaj. Ha a viszonzás tartós, akkor a barátság eljut az amo et amor teljességéhez, vagyis szeretek és engem is szeretnek (nyelvtanilag ” én is szeretve vagyok”). Ez a tökéletes szeretet fő ismérve. Mindannyian tapasztalatból tudjuk, hogy a szeretet eme fokán nem arról van már szó, hogy engem mennyire szeretnek, hanem arról, hogy nekem van kit szeretnem.  Ez a lelke a szeretetnek. Ez a legnagyobb élmény, amely az ember számára lehetséges,- a legnagyobb emberi boldogság. Annyira, hogy aki ezt meg nem érti, szükségképen boldogtalan és torzó marad ezen a világon. Hiába akarja elhitetni önmagával vagy környezetével, hogy boldog. Ha az lenne, azt elárulná panasztalan elégedettsége, viselkedése, mosolya. Ezt különben a fokozat csúcsán veretlenül ragyogó szülői, különösen az anyai szeretet igazolja, mely nem egyszer a legkisebb viszonzás nélkül is maximális szeretetet ad övéinek, és földi mennyországot sugároz a legszegényebb családban is.

A kölcsönösség „kopása” kis, apró, jelentéktelennek tűnő dolgok elhagyásával kezdődik. Ezek legtöbbnyire külső dolgoknak látszanak, valójában mégsem azok, mert lelket hordoznak. Úgy ahogy Reményik írja: ”Kis hópelyhek az örömök. Rajtuk át Isten üzen: jövök”. Igen, Isten, aki maga a szeretet. És ha Ő nincs, hiányérzetünk van. Zseniálisan mutat rá a lényegre a mise liturgiájának bevezetője, amikor vétkeink bevallásakor a gondolat-szó-cselekedet  bűnei mellett figyelmeztet a legveszélyesebb és leggyakoribb bűnveszélyre, a  m u l a s z tá s r a.

Hogyan szűnik meg egy nagy barátság, egy nagy szerelem? Leginkább egy módon: el-elhagyogatják, néha egészen elhagyják a szeretet külső megnyilvánulásait. Nem mondani, nem cselekedni, nem írni, nem keresni a másik társaságát, egyre többet távol lenni, nem látni, nem találkozni, egy fontos dátumot kihagyni, virágot vagy a megszokott ajándékot „elfelejteni”…Ezek maguktól megszüntetik a szeretetet, mert jelzés értékűek. Igy hozza tudomására egyik a másiknak, hogy valami történt. De ez így van fordítva is: mindenütt megszületik a szeretet, ahol megszületnek a szeretet cselekedetei!

+

Lényegében a fentiekben összefoglaltuk a skolasztika szeretet filozófiájának első részét, mely a természet rendjében minden emberi lényben ősi ösztönként működik. Ezt a természetes szeretetet erkölcsi erénynek nevezzük. Azt azonban tudnunk kell, hogy ennek az erénynek fent felsorolt négy alapvető eleme együttes harmóniában elég ritkán ölelkezik össze. Vagy ha mégis, akkor még mindig marad a legfőbb kérdés: tartós-e az összes elem harmónikus működése? Sajnos az emberi gyarlóság, a rossz természet, az önuralom hiánya vagy a sors kegyetlen örvényei: a betegség, a halál sokszor a legideálisabb szeretetet is összezúzhatja.

 Arra mindenképpen jó a fenti összefoglalás, hogy összevessük saját állapotunkat, szeretetről kialakított véleményünket, bebetonozott fixa ideáinkat a skolasztika klasszikus mércéjével. Ha lelki tükörként használjuk a szenttamási téziseket, melyek teljes egészében egyeznek még a pszichoanalizis megállapításáival is, akkor ráébredhetünk, hogy hol is tartunk a szeretetben, és miért, hol akadtunk el a szeretet „staféta versenyében”. Lehet, hogy valamelyik elem kimerült, és ki kell cserélni, vagy legalábbis feltölteni. Vagy kiüresedett a tartály, és csak verbálisan, zengő ércként és pengő cimbalomként visszhangoznak szeretetről hangoskodó szavaink, melyekkel többet ártunk, mint használunk.

+

 

Mielőtt a szeretet filozófiájának második részébe belekezdenénk, fontos felhívni a figyelmet néhány lényegbevágó dologra.

Eddig a természet adta szeretetről mondtuk el a leglényegesebb jeleket. Ennek létezéséről, működéséről azért kell minél többet tudni, mert erre épül fel a természetfeletti szeretet, melyet isteni ( istenies) erénynek nevezünk. A skolasztikának van egy alapvető tézise: gratia supponit naturam. Magyarul: a kegyelem  feltételezi a természetet. A test-szellem-kegyelem hármassága jelzi is, hogy egyik a másikára épül. A kegyelem isteni eredetű, de személyhez szóló adománya az Istennek. A könnyebb megértés kedvéért megemlítem a magyar nyelvű teológiának és benne a liturgiának egy zseniális, csodaszép és abszolút igaz kifejezését, mellyel a megtestesülés titkát a gyümölcsoltás képével, analógiájával hozza kapcsolatba. Innét a március 25. ünnep neve: Gyümölcsoltó Boldogasszony. A párhuzam azért tökéletes, mert lényegében ugyanez történik itt is: az u.n vad alanyba, a természetes szeretetbe a kegyelem beoltja az isteni szeretetet. Ami ezzel elkezdődik, és ami ezután történik, már a nemesített alany produktuma (rügy-virág-gyümölcs). Ebbe a világba szeretném bevezetni az olvasót a második részben.