Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


J U B I L E U M I S O R O Z A T

2016.07.21

1-9  kötet

 

A sorozat  szerkesztője és felelős kiadója Barlay Ö.Szabolcs

 

 

 

2006-ban ünnepeltük Prohászka Ottokár püspökké szentelésének és székesfehérvári székfoglalójának századik évfordulóját. Ekkor érlelődött meg bennem az a gondolat, hogy szükség lenne egy olyan sorozatra, mely egy később megindított kanonizáció esetén a legfontosabb anyagot, hiteles képet fel tudja mutatni.

Mostanra, tíz év után, vagyis 2016-ra kilenc kötet készült el. Erről nyújtunk most összefoglaló jelentést. Erre azért is szükség van, mert a Jubileumi Sorozat nem került forgalomba. Egyedül az OSzK-ban a köteles (ISBN engedélyezett számaival ellátott) példányai között található.

 

1 kötet.   Barlay Ö.Szabolcs: Prohászka Ottokár életének titka (2009)

Sokan próbálkoztak már megfejteni ennek, az Isten különleges talentumaival                                                                          megáldott embernek, a Szentlélek hárfájának mondott papnak titkát. Ki így, ki amúgy közelíti meg a kérdést. Rendszerint szuperlatívuszokba torkollik a dicsőítés. Mégis azt kell mondanunk, hogy egyik megközelítés sem elégíti ki a Prohászka mélységeit kutatókat. Az első kötetben, mely Spányi Antal püspök előszavával jelent meg, „A teljes önátadás Istennek” c. fejezetben úgy próbálom megfejteni a Prohászka titkot, hogy naplóinak segítségével mutatok erre a hihetetlen önátadásra. Szinte ezzel kezdi szemináriumi életét, ami azért is figyelemre méltó, mert a legtöbb klerikus erre az álláspontra csak később, szentelése idején figyel fel. Állandóan azt keresi, kérdezi, hogy mit akar tőle az Isten. Egyedül csak ezt akarja, semmi mást. Mivel ő csak teremtmény, ezért érthető, hogy mindig mindenben azt kell tennie, amit Teremtője és Ura akar.

Szándékosan külön fejezetben kellett foglalkoznunk Prohászka alázatával. Ti. az Istennek való teljes önátadásnak előfeltétele a személyiség külön útjainak felszámolása, mert csak így képes a teremtmény mindenben elfogadni Teremtőjének parancsát, akaratát, de még gondolatát is.  „Humilitas est veritas”. Prohászka erre az avilai szent Teréz-i alapelvre építette fel alázatának kiművelését. Márpedig létünk legnagyobb igazsága, az igazságok igazsága, hogy Isten nélkül senkik, semmik se vagyunk. Római germanista korában szó szerint ezt írja naplójában: „…egy marék por, ez P.O….” ( 1878.okt.17). Ekkor húsz éves.

Hogy ez az alázat valóban kulcskérdés a Prohászkai titok megfejtésében, mutatja az is, hogy az esztergomi szeminaristák éppen Prohászka alázatát csodálták legjobban. Látták ugyanis, hogy elöljáróik még, ha tiszteletreméltó módon viselkedtek is, de elfogadták a címeket, rangokat. Prohászka még  akkor is,mikor legfőbb elöljárójuk volt,  csak egyszerű fekete reverendát viselt minden cím nélkül (c. kanonok,lila cingulus stb). Ezért „fekete bíborosnak” nevezték. A pompát élvező Simor János bíboros olyan templomi bevonulásokat tartott, hogy a hívek csak bámultak. Szembetűnő volt a magas, karcsú Prohászka  egyszerűsége, alázata. Tisztelték, sőt rajongtak érte, mert érezték, hogy teljesen ura önmagának, és csak egyetlen egy fontos számára, hogy az Isten akaratát teljesítse.

Ennek az alázatnak kézzel fogható bizonyítéka volt az 1911-ben történt indexre tétel, mely heteken keresztül próbára tette még őt is. „Az indexre tett püspök alázata” c. fejezet ezért rendkívül fontos. Az egyházjog előírja, hogy a püspöki indexre tétel előtt az illető főpapot értesíteni kell, hogy előbb tisztázza a problematikus téziseit, Prohásszkánál ez elmaradt. Ezt kifogásolhatta volna. Ennek ellenére  Prohászka egy éjszakai meditációja végén a püspöki kápolnában a legteljesebb alázattal alávetette magát Róma döntésének. Miközben a kápolna oltárán a gyertyák csonkig égtek, ő megfogalmazta és megírta levelét a Szentszéknek.

+

Ennek az első kötetnek van egy másik nagy értéke, nevezetesen az itt először közölt latin-magyar levelek kiadása, melyek bizonyító erővel dokumentálják, hogy már 1942-ben napirenden volt Prohászka kanonizációjának ügye. A háború befejezése után pedig, - amikor Prohászka halálának 20. esztendejére emlékezett az ország - hivatalosan is elkezdődött a Szentszék és a magyar püspöki kar közötti levelezés Prohászka szentté avatásáért. A 151-177 oldalig olvashatók ezek a dokumentumok. Az országban akkora volt a vágy a szentté avatásáért, hogy párhuzamot lehetne vonni II. János Pál pápa halálakor a római Szent Péter téren elhangzott kiáltásokkal: „Subito santo” (Azonnal szentté avatni!). Sajnos a szovjet megszállás miatt az egész kérdés azóta sem került napirendre, sőt jegelve van.

Ezen kívül itt szeretném megemlíteni azt a mérhetetlen nagy megtiszteltetést, ami a Szentszéktől érkezett biztatást illeti. A következők történtek: A Szentszék budapesti nunciusánál jelentkeztem, Juliusz Janusz érseknél, és kértem, hogy angol nyelvre fordított könyvemet „The Secret of Ottokár Prohászka’s Life”, német levelemmel együtt szíveskedjen elküldeni a Szentatyának. Ő ezt megtette. Néhány hónap múlva váratlanul a székesfehérvári püspökségtől egy üzenetet kaptam, mely jelezte, hogy a Szentszék államtitkárságától levél érkezett számomra. Röviddel ezután Spányi Antal püspök úr felkeresett lakásomban, hogy az említett levelet átadja nekem. A 2010. augusztus 12.-én írt nunciusi levél szövege:

Prot. N. 2863/10

Főtisztelendő Atya

 

      Engedje meg, hogy Őszentsége Államtitkársága megbízásából megköszönjem a „The Secret of Ottokár Prohászka’s Life” című könyv Szentatyának küldött példányát, amely az 1927-ben elhunyt Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök úr születésének 150. évfordulója alkalmából jelent meg.

  A Szentatya, akinek bemutatták a kötetet, szívélyes köszönetet mond ezért a kedves gesztusért, aki szeretné, hogy az Úr szőlője e buzgó pásztorának az életpéldája azokban, akik őrzik a lelki örökségét, a Krisztus és az Egyház iránti szeretetet növelje.

   Őszentsége szívélyesen küldi Barlay Ödön Szabolcs atyának apostoli áldását.”

 

Azért volt váratlan ez a gesztus, mert szokatlan, hogy a Szentatya  a vatikáni államtitkárt bízza meg egy ilyen üzenet átadására. Bizonyos értelemben érthető ez a kitüntetés, hiszen három magyar főpap érintett benne: maga Prohászka Ottokár, akinek nevét az egyetemes egyház ismeri, másrészt Miklósházy Attila, a külföldi magyarok nyugalmazott püspöke, ő vállalta el könyvem angolra fordítását (208-370 old.), valamint Spányi Antal püspök, aki az előszót írta. Gondolom, hogy a három főpap neve is jó benyomást keltett benne.

Mindenesetre a Szentatyának ez a gesztusa a legjobbkor jött, és mindannyian erőt merítünk belőle, hogy a legjobb úton haladunk.

 

2-3. kötet   Horváth Kálmán: Prohászka a szívekben

A sorozat 2-3. kötete hézagpótló dokumentum a Prohászka kutatás számára. Ennek közreadásával régi adósságot törlesztünk. „Minden könyvnek megvan a maga története”. Ennek is. Ime a történet: Amikor a kommunista diktatúra megtiltotta a Prohászka kultusz terjesztését, utódja, Shvoy Lajos püspök mindent megtett, hogy megmentse az utókornak elődje, az ország apostola és tanítója szellemi örökségét. Ennek jegyében nevezte ki a Prohászka templom plébánosává Horváth Kálmánt. Már a diszpozíciójában megjegyezte, hogy nemcsak a hívek gondozását bízza rá, hanem menjen szinte házról házra és gyűjtse össze azokat a történeteket, melyek a nép lelkében kitörölhetetlenül élnek a szent életű püspökkel kapcsolatban. Horváth Kálmán Shvoy püspök egyik legbizalmasabb papja volt, és ő tényleg házról-házra járva gyűjtött össze minden emléket. Időközönként magához hívatta, és nagyon megdicsérte papját. Egy alkalommal írógépet is adott Kálmán plébánosnak, aki 1972-re lezárta a gyűjtést. Ezt a kéziratot sokszorosították, és Horváth Kálmán szavai szerint titkos úton minden szemináriumba is elküldték. Azért hézagpótló és egyedülálló ez a két kötet, mert kézirata most először jelenik meg nyomtatásban. - Ezzel új fejezet kezdődik a Prohászka kutatás vonalán. Ti. az eddig meg nem írt, minden részletre kiterjedő Prohászka-életrajz azért váratott magára, mert mindannyian éreztük, hogy „valami” még hiányzik. A váz, a csontváz már megvolt, és életének legfontosabb történéseit feldolgoztuk az évenként megtartott konferenciákon, mégis kimaradt a lényeg: Prohászka mindennapi élete. A rózsa, a gyöngyvirág, a liliom lehet szemre gyönyörű, valódi, de mit ér, ha hiányzik mindegyiknél a rá jellemző és egyedi illat. Ilyen ráadás ez a kézirat, melyet Horváth Kálmán bokrétának is nevezett. Ma így mondanánk, riport-összeállítás, melyben megrendítő és máshol nem is olvasható történések, epizódok, lelki, szellemi, baráti pillanatfelvételek találhatók. Hogy még jobban érzékeltessük, hogy milyen drága kincs van a kezünkben, én Magyar Fioretti alcímet adtam. Utalva ezzel Szent Ferenc híres Fiorettijére, melyben a Poverello számos megtörtént, vagy rá jellemző elbeszélés olvasható. Bokréta, vagy Fioretti ……  bárminek nevezzük is ezt a kéziratot, benne a legkülönbözőbb és legszebb mezei és kerti virágok igazolják, hogy milyen is volt Prohászka a mindennapokban. Itt nem legendákat olvashatunk egy szentről, melyeket halála után írtak le, hanem megtörtént eseményeket, elhangzott szavak eredeti, hiteles gyűjteményét. Azért nagyon fontos Shvoy püspöknek és Horváth Kálmánnak óriási teljesítménye, mert a szentté avatási kongregáció erre a legérzékenyebb: a tettenérésre. Nem az utókornak kell vallania, hogy pl. Prohászka nem volt a modernizmus eretneke, hanem húgának a vallomását kell meghallgatnunk, aki látta a püspöki kápolnában adoráló Prohászkát, amint megfogalmazta hűségnyilatkozatát a Szentszéknek (I.231.oldal,498 cikkely)

Ami a könyv tartalmát és felosztását illeti, az első kötet két részből áll. Az elsőben 349 cikkely őrzi az értékes vallomásokat, köztük Prohászka egykori titkárának, Potyondi Imre püspöki helynöknek, Kuthy István prépostnak, Dienes Valériának, Rogács Ferenc püspöknek, Stoffer Máriának visszaemlékezéseit. Ebben találjuk meg Prohászka utolsó konferenciabeszédének kivonatos jegyzetét Brückner János elmondásában.

A második részben 334 cikkelyben folytatódik a visszaemlékezés. Köztük olvashatjuk Ravasz László református püspökét is.

A második kötet szintén két részre oszlik, a harmadikra és negyedikre. Mind a kettő Norberta nővér nevéhez fűződik. Az egyikben találjuk a nővér önálló un. „Csobánkai naplóját”, mely a nővérnek 1907-1927 évek közti feljegyzéseit tartalmazza. Ez a 686-891-es cikkelyekben található.

A negyedik rész szintén Norberta nővér nevéhez fűződik, melyben a Szociális Missziós nővérek visszaemlékezései találhatók (892-1210 cikkelyek).

A harmadik kötet végét a nélkülözhetetlen névmutató és életrajzi adattár zárja és segít az óriási anyag eligazodásában.

 

4-5. kötet:   Elmélkedések az Evangéliumról

A következő két kötet (4-5) Prohászka legmaradandóbb egyikét adja reprint kiadásban. Tudjuk, hogy Rómában kapta meg azt az életre szóló kegyelmet, hogy életének és egész papságának Krisztus legyen a centruma. Ha azt akarjuk egy mondatban kifejezni, hogy mi Prohászkának központi ideája, akkor ebben a fogalomban határoznánk meg: Krisztocentrikus élet. Az ő szemináriumi és regnumi programjának a lényege: megismerni, megszeretni, és minden erővel követni Jézust. Nem véletlen, hogy a teljes liberális közönyben élő férfitársadalmat is ezen keresztül ragadta meg. Gondoljunk a Dominus Jesus sorozatra 1903-ban. Kevés olyan egyházi személyt ismerünk a magyar egyházban, akinek minden perce, gondolata és cselekvése mögött ennyire a Krisztusélmény állna.

Ez magyarázza meg, hogy a kispapjait megtanította elmélkedni, méghozzá az Evangélium történéseit feldolgozva. Ezeket az ún. punctákat esténként mondta el az esztergomi kápolnában, és reggelenként a kispapok ezen pontok alapján mélyültek el Jézus életében. Később könyvben is megjelentette, és rövid időn belül az egész ország kézről-kézre adta.  Életében egykötetes formában, összesen négy kiadás jelent meg: 1908, 1910, 1914, 1924. Ezzel a kiadással az volt a célunk, hogy egy olyan textust adjunk a kutatók és olvasók kezébe, amelyet még maga a szerző szerkesztett és adott közre. Az említett punctákból ő maga szerkesztette ezt a munkáját, hiszen a puncták sokkal bőbeszédűbbek, mondhatnánk ömlesztett anyagnak.

A kezünkben tartott negyedik, ötödik kötet a székesfehérvári második kiadással azonos. A kettő között az 1908-as és a 1910-es kiadás között annyi a különbség, hogy Prohászka ezt a második kiadást 9 új elmélkedéssel bővítette. Ezen Prohászka később már nem változtatott. Lényegét tekintve tehát a Jubileumi sorozatunk 2 kötete ennek a Prohászka által szerkesztett könyvnek a reprintje. (VÖ. JS Tájékoztató VI. oldal)

Ami az elmélkedések tartalmát és szerkezetét illeti, bevezetésként Prohászka nyolc pontban foglalja össze, hogy hogyan használjuk ezt a lelki könyvet, vagyis, hogy mi az elmélkedés lényege, hogyan is kell elmélkedni, meditálni. Az egyházi évet veszi alapul, érthető tehát, hogy az első részben az Adventi elmélkedéseket találjuk, majd következik a Karácsony és Jézus gyermekkora. A negyedik rész Jézus nyilvános működése, majd egymás után az „Első Húsvéttól a másodikig” majd a „Második Húsvéttól a harmadikig”, és a „Harmadik Húsvéttól a negyedikig”.  A nyolcadik rész a Nagyhéttel foglalkozik, majd következik Jézus kínszenvedése. A tízedik rész Jézus feltámadása és mennybemenetele. A könyvet a különálló ünnepekről szóló elmélkedések zárják.

Mindenképpen meg kell említenünk, hogy a világegyház Prohászkát „Az elmélkedések az Evangéliumról” c. könyve alapján ismerte meg, és tartja számon a mai napig. Több, mint öt nyelvre fordították le: németre, angolra, franciára, spanyolra és lengyelre. Még most is találkozunk külföldi papokkal, hívekkel, akik boldogan említik, hogy Prohászka tanította meg őket elmélkedni.

 

6-7-8. kötet: Prohászka Ottokár Napló

Prohászka naplóinak kérdését, kutatását nem lehet lezártnak tekinteni. Amióta ismerjük Horváth Kálmán összefoglaló tájékoztatóját erről a kérdésről, azóta világosan látjuk, hogy Schütz ÖM. 23-24. kötetét, a Soliloquiát egy rögtönzött, de nélkülözhetetlen műnek kell tekintenünk. Ő ugyanis a rendelkezésére álló óriási anyagot úgy rendezte sajtó alá, hogy a kéziratokba bejelölte a nyomdász számára, hogy mit vegyen be a napló szövegébe. Tudjuk, hogy Prohászkának e híres, tudós tanítványa a sürgősnek gondolt szentté avatási procedúra miatt adta közre ilyen hihetetlen nagy munkával és gyorsan a 25 kötetét. A rendszerváltás után a Szabó Ferenc SJ. vezetése alatt működő munkaközösség 1997-ben bizonyos javításokkal újra kiadta ezt az anyagot Naplójegyzetek címmel három kötetben. Egy-egy kötet szerkesztője Barlay Ö. Szabolcs, Szabó Ferenc és Frenyó Zoltán voltak. A Jubileumi sorozatunkban most közreadott három kötet csak arra vállalkozhatott, hogy a Schütz féle, 1929-es alapkiadás szövegét korrigálja, bővítse. Tudomásom szerint ez eddig a legprecízebben összeállított naplókiadás. A három kötetben korabeli naptárak (1877-1927), összesen 1995 jegyzet, valamint névmutató és tárgymutató található.

Természetesen a mi kiadásunkat csak az eddigiek revíziójának lehet tekinteni. Ezután mindenképpen következnie kellene a Prohászka hagyatékban, és bárhol másutt található naplójegyzetek felkutatása és közreadása.

Ami a napló tartalmát illeti, itt is megmaradt az előbbi kiadás hármasra osztása. A változtatás mindössze annyi, hogy a második kötet ún. Shvoy hagyatékának anyagát naprakészen találhatja az olvasó a megfelelő év és nap szerint. Ez azért fontos újítás, mert – amint a naplóból kiderült – Prohászka naponta többször is írt feljegyzéseket. Ezeket most mind a megfelelő sorrendben, a kronológia szabályai szerint osztottuk be. Ennek következménye szükségképpen az, hogy a Shvoy hagyaték külön ebben a kiadásban nem található.

Az első kötet 1877-1905 feljegyzéseit tartalmazza. Mint az 1996-os kötet szerkesztője tudom, hogy ez a mostani kiadás nemcsak pontosabb, hanem számtalan új sort, bekezdést is tartalmaz. Az első feljegyzés 1877 december 2-ról való, amikor Rómában harmadéves germanista volt: „A philos.3.éve mint bidell”. Ez azt jelenti, hogy Prohászka harmadéves teológusként Rómában kezdte a naplóírást. Az első öt év anyaga azért oly fontos, mert Prohászka, kispap lelki életének szinte minden mozzanatát e feljegyzések alapján figyelemmel kísérhetjük. Egyértelmű, hogy a Gondviselés egészen különös kegyelmekben részesítette, melyek segítségével már 20 évesen az életszentség útjára lépett. Egyetlen célja az volt, hogy mindig mindenben Isten akaratát lelje fel, és azonnal teljesítse. Még azt a megdöbbentő kijelentést is megtalálhatjuk ezekben a feljegyzésekben, hogy elsődleges feladatának nem is a filozófia és teológia tökéletes elsajátítását látja, bár tudja, hogy ezért küldték elöljárói Rómába, hanem a teljes önátadás révén a krisztocentrikus élet kiművelését. Hogy ezt valóra tudja váltani, Rómában a Germanicumot képzeletben názáreti házzá alakítja, hogy szinte éjjel-nappal együtt lehessen Jézussal. – Tudjuk, hogy épp ez a krisztocentrikus szemlélet volt spirituálisi, tanári, püspöki, apostoli tevékenységének a lényege. Ebben alkotott újat és maradandót az új magyar papi generáció lelkületében.

1882-től egészen püspöki kinevezéséig tart a következő korszak, melyben nyomon követhető az a megrendítő lelki harc, hogy jó helyen van-e, nem kellene inkább egy külföldi jezsuita centrumban küzdeni az egyházért? Időközönként Simor és Vaszary bíborosok kaptak Prohászkától ilyen jellegű felmentési kérelmeket, melyeket a legfőbb elöljárók mindig ad acta tették. Paptársai, pl. Csernoch nem egyszer reverendájánál fogva húzták vissza és beszélték le a távozásról. Végül maga is belátta, hogy a Gondviselés Esztergomot jelölte meg működési területének.

Az utolsó évek (1900-1905) tüzetesebb átvizsgálása új megvilágításba hozza azt az óriási változást, amelynek mottója: „Milliók várnak rám”. Ez az az öt év, amikor Kanter várplébános felkérte férfiak lelkigyakorlatának vezetésére, Pálffy Geraldine grófnő pedig a nők nevelésére, mellyel új korszak kezdődött a magyar egyház történetében. Ezekben az években egyre többször volt távol Esztergomtól, és legjobb barátai megértették vele, hogy Budapestre kellene költöznie, mert már nemcsak az esztergomi szeminárium, hanem a főváros, sőt az egész ország várja őt.

 

A második kötet 1907-1919-ig tartalmazza Prohászka feljegyzéseit. Ezeknek az éveknek az üzenete azért nagyon fontos, mert jól figyelemmel kísérhető a püspök Prohászkának átalakulása az új feladatok elvégzésére. Eddig csupán 200 fiatal lélek nevelése, pappá formálása volt a feladata, most a hívek millióinak lelkét kell megragadni és Istenhez felemelni.

Megrendítőek azok a feljegyzések, melyek az 1911-ben történt indexre-tételre vonatkoznak. Ezekből láthatjuk, hogy mennyire megdöbbentették a váratlan támadások. Hónapok kellettek mire megtalálta újból lelkének nyugalmát. Ehhez azonban az kellett, hogy megtiltsa még a híveknek is, hogy felháborodásukat szóban, levélben kinyilvánítsák, és szentnek tartott püspökük iránti feltétlen ragaszkodásukat kifejezzék. Írja, hogy ezeket a leveleket el sem olvasta, azonnal tűzbe dobta. A nővéreknek pedig ezt mondta: Most engedelmeskedni kell!

A kötet másik nagy értéke, hogy a szörnyű világháborúval kapcsolatos gondolatait, ítéleteit ezekben a magán feljegyzésekben őszintén elmondhatta. Az 1918-19-es időszaknak feljegyzései is mutatják, hogy eleinte reménykedett az új forradalmi újítások sikerében, de a Tanácsköztársaság hónapjaiban már egészen világosan látta, hogy Károlyi gróf és Kun Béláék hova taszították szerencsétlen népünket. Életveszélyben volt ő maga is, mert nem követte néhány püspöktársát, és nem menekült el Fehérvárról, hanem egy kanonok házában vészelte át a vörös terrort.

A harmadik kötet életének utolsó nyolc évét öleli fel: 1919-1927. Ekkorra már az egész ország ráfigyelt. Ez annyira köztudott volt, hogy Horthy Miklós kormányzó őt kérte fel, hogy vállalja az új keresztény magyar kormánynak a vezetését. Megható oldalakat találunk ezzel kapcsolatban. Ekkor mondta azt is a kormányzónak, hogy csak akkor vállalná, ha csendőrökkel viteti fel Pestre. Ha a miniszterelnökséget nem is vállalta el, azt azonban a székesfehérvári hívek ki tudták könyörögni, hogy a Nemzetgyűlés első időszakában ő legyen Székesfehérvár képviselője. A feljegyzések pontosan tükrözik azt a lelkesedést, majd az egyre nagyobb kiábrándulást, mellyel a Nemzetgyűlés légkörét szemlélte. Az ún. keresztény kurzust igen kemény kritikával illette, mondván, ezek keresztény kurzust akarnak, de ők maguk nem keresztények! Végképp kiábrándult a napi politikából, és néhány hónap után elhagyta a Parlamentet. Ezzel is igazolta, amit már az 1890-es években leírt: Neki nem való a politika.

A naplók betekintést nyújtanak a 70. éve felé közeledő Prohászka küzdelmeiről, egyre bővülő országjárásairól. Végül nem volt Magyarországon olyan kisebb, nagyobb település, ahova ne hívták volna el egy beszédre vagy lelkigyakorlatra.

Az utolsó feljegyzés 1927. január 15.-éről való. Két hónappal később április 2.-án prédikáció közben a budapesti Egyetemi templomban agyvérzést kapott és másnap meghalt.

Amikor 1929-ben Schütz Antal közreadta a 25 kötetes sorozatban ezeket a naplófeljegyzéseket, számosan kritizálták, hogy vajon helyes volt-e a Soliloquiát a nagy nyilvánosság elé tárni? Ezek a hangok egyre ritkultak, és egyre erősödött és mindmáig megmaradt azoknak a véleménye, akik szerint nemcsak a magyar memoár irodalomnak, hanem a magyar egyház életének is egyik legfontosabb dokumentumát vehetjük kezünkbe. Bangha Béla, a neves jezsuita apostol valóságos szenzációnak tartotta. Van egy idős orvos tanítványom, aki ötödször olvassa ezt a három kötetet.

9. kötet:  Barlay Ö. Szabolcs: A katedrális

A 9. kötet olyan feladatra vállalkozik, melyre évtizedekig várni kellett. Tudniillik eddig inkább Prohászka életének fontos állomásairól írtunk, de egységbe foglalt életrajzával eddig adósok maradtunk. Bár Schütz Antal az ÖM. 25 kötetében írt 1929-ben egy nélkülözhetetlen rövid életrajzot, de ez érthető módon még nem foglalhatta össze az egész életművet, hiszen Prohászka halála után két évvel íródott. Az „üstököst” csak megfelelő távolságból lehet, szabad nézni.  – A többi életrajz pedig szinte elviselhetetlen dicshimnuszokkal teli, és ugyancsak halála után írták. Még Szabó Ferenc SJ kiváló monográfiája sem sorolható az életrajzok kategóriájába, hiszen csak nagyvonalakban követi ennek a szavakba nehezen foglalható életműnek stációit.

De sietek megjegyezni, hogy a 9. kötetben én sem nyújtom a teljes életrajzot, hanem csak Prohászka 46 évének a történetét, és ezt az anyagot is évtizedeken keresztül kutattam, tanulmányoztam. A teljes életmű megírásához, vagyis püspöki kinevezésétől kezdve haláláig újabb évtizedes kutatásra lenne szükségem. De erre már agg korom miatt nem vállalkozhatom. Be kell érnem ezzel a fél megoldással. Ennyivel készültem el,és ezt közkinccsé tehetem.

Megjegyzem, hogy az itt közreadott szöveg nagyrészt azonos a Szent Gellért Kiadónál 2014-ben megjelenttel. - Mégis ezt az új kiadást tartom hitelesnek. Az előbbi a nagyközönségnek íródott, és a Szentek életrajza kategóriájába sorolandó.  A Jubileumi sorozatban megjelent kötet a tudományos igényeknek felel meg, amennyiben minden egyes adat, állítás jegyzetelve jelenik meg, pontosan utalva arra a forrásra, amiből merítettem.

Ami a címet illeti, „A katedrális” mindössze annyi magyarázatot igényel, hogy akarattal kerestem olyan címet, amely tükrözi szándékomat. Vagyis Prohászka életét egy óriási templomhoz hasonlítom, székesegyházhoz, dómhoz, vártemplomhoz. Ezeknek olyan mélységekig lehatoló fundamentumuk van, mely elbírja a ráépített óriási oszlopcsarnokot. Ezeknek az oszlopoknak ívük van, melyeket a szegletkő fog össze. Különben a hasonlat a Szentírást idézi, Szent Pált: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok?” Mindannyian templomok vagyunk, de jól tudjuk, hogy van kis kápolna, falusi templomocska, nagy plébániai templom, és van székesegyház, és abból is kisebb és grandiózusabb katedrális, mint a kölni, strasszburgi, párizsi katedrálisok, a római San Pietro. A katedrális című könyvem ennek szellemében íródott, hozzáfűzve még azt, hogy, mint minden épületnek, az emberi életműnek is van tervezője és kivitelezője. Életünket maga a Teremtő Isten tervezi, de szüleink, nevelőink és mi magunk vagyunk a megvalósítói, kivitelezői! Prohászka életművét megírni csak ennek ismeretében lehetséges. A Gondviselés állandó útmutató jelenlétének ismerete nélkül Prohászka életét megírni képtelenség.

A fundamentumot, a megalapozást a szülők és a meghitt otthon adja (12-14.old.), majd következnek a tanulóévek: Rózsahegy, Losonc, Nyitra, Kalocsa, Esztergom (15-46). Erre épülnek a boltívek: Róma (47-94), Esztergom (95-216). Külön fejezet tárgyalja a Regnum Marianumot és a mindössze egy évig tartó budapesti teológiai professzorságát (217-229). Az utolsó fejezet hasonlít a boltíveket összefogó szegletkőhöz: a római Capella Sistinában X.Piusz püspökké szenteli (230-235). A 17. fejezetben Shvoy Lajos püspök, Marcell Mihály rektor és Haliczky Béla Zoltán plébános visszaemlékezései olvashatók (236-246). A kötetet a függelék zárja, melyben Prohászka földi megdicsőülése címen olvasható egy beszámoló halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári ünnepségről. A. Idézzük a szemtanúnak, Nagy Miklósnak cikkét az Új Ember 1947.április 20.-i száma alapján.  (247-252). Végezetül a névmutató közli a kötetben szereplő legfontosabb neveket.