Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Helikon Kiadó gondozásában megjelent Ferenc pápa füves könyve az emberi kapcsolatokról, címe: A szívtől a kézig.

2016.12.19

Összeállította és szerkesztette: Karikó Éva

A kötetet Tőzsér Endre SP lektorálta, és Böjte Csaba OFM írt hozzá előszót:

 

Csaba testvér előszója:

Életünk szétesőben van. A világunkat összetartó erők megrendülnek. Az emberek kapcsolatai fellazulnak, nagyon könnyen engedjük el egymás kezét, álmainknak, céljainknak hamar hátat fordítunk. Vállrándítás kíséretében nagyon egyszerű a jelszó: ami nem megy, azt ne erőltessük. A dolgokat nem javítgatja már az ember, hanem eldobja és újat vesz. Az emberi kapcsolatokat sem gyógyítgatjuk, hanem – ahogy Ferenc pápa megfogalmazta – fáradtan selejtezünk. Ez a jelenség nemcsak a kis közösségek szintjén, hanem a népek, az államok közötti kapcsolatokban is megfigyelhető. Országokat, népeket engedünk el, nem akarunk velük fárasztó párbeszédet folytatni. Félelmetes látni az egyre táguló repedéseket, törésvonalakat a különböző felekezeti, nemzeti határvonalaknál.

A lelátón a kedvenc csapatunknak akkor is szurkolunk, amikor az kapufát lő, mellétrafál. Ilyenkor mi sem bírák vagyunk, hanem lelkesítők. Miért ne tennénk ugyanezt a mindennapokban, hogy férj a feleségét, szülő a gyermekét, főnök a beosztottját, s mindannyian egymást tudjuk lelkesíteni, bátorítani? És ha valaki mégis letér a szeretet útjáról, segítenünk kell egymásnak megtalálni a visszavezető ösvényt. Ezért hirdette meg Ferenc pápa 2015 végén az irgalmasság évét, hogy magunknak is, egymásnak is tudjunk megbocsátani.

Ha bedugul a forgalom, mindenki tülkölhet, dudálhat, csak a rendőr nem, mert neki az a dolga, hogy kiálljon az útra, és irányítsa a forgalmat. Ha ég a ház, mindenki pánikolhat, kapkodhat, csak a tűzoltók nem, mert az ő feladatuk megfékezni a lángokat, menteni a menthetőt. Ha a társadalomban eluralkodik a bizonytalanság, a félelem, akkor mindenki hisztizhet, csak a vezetők, az értelmiségiek nem, mert az ő dolguk az, hogy bölcsen utat mutassanak a holnapba, egy mindenki számára jó és elfogadható megoldást javasoljanak. Ma nem hőbörögni kell az utcán, hanem gondolkodni, megoldást keresni, és bölcsen, az embereket megnyugtatva, jó kedvvel, bizalommal utat mutatni, ahogy Ferenc pápa is teszi! A krisztusi igazságot bátran kimondja, megfogalmazza az eszményt, amely felé törekednünk kell, de ismeri az emberi esendőséget, ahogy Jézus is ismerte, nem ítélkezik, nem kötekedik a különféle társadalmi csoportokkal, sőt mindenkihez van egy jó szava, amely felemeli a másikat, amely segít emelt fővel tovább élni, újrakezdeni. Bátor enciklikáit, apostoli buzdításait, rövid internetes üzeneteit, mint hajdan Luther Márton a reformációt elindító pontjait, kihirdeti, kiszegezi, de nem egy poros templom ajtajára, hanem milliók és milliók számítógépes felületére, és így eljuttatja sok keresztény és nem keresztény emberhez.

A megoldóképlet egyszerű: csak annyit tegyünk a tányérunkra, amennyire valóban szükségünk van! Csak annyi ruhát vásároljunk, amennyit valóban használunk, és az se legyen olyan anyagból, ami vérből, könnyből, mások kizsákmányolásából született! Lábunkra ne húzzunk két számmal nagyobb cipőt, mert abban csoszogva megsántulunk. Felesleges kincsekkel megrakodva világunkat bebarangoló felfedező utunk csak terhek cipelése alatti görnyedező, helyben vánszorgó sántikálássá válik. Lakásunkat, ingatlanjainkat mérjük fel és egyszerűsítsük le, osszuk meg a nélkülözőkkel, ne hivatkozzunk semmilyen kincseket őrző, múltat, hagyományokat ápoló ürügyre csak azért, hogy fényűző palotákban lakhassunk, drága holmikat hordhassunk, mert nem a sok négyzetméteren felhalmozott drágaságok teszik házunkat otthonná, egyházunkat krisztusivá, hanem a szeretet, a jóság, mely az embereket egy asztalhoz ülteti!

A fenntartható világ építése, a mértékletesség nem a fakírok nyomorgása, nem összeszorított foggal való szomorkodás, hanem Isten gyermekeinek szabad, boldog élete. Jézus Krisztus feleslegesnek tart minden holmit, mely követőit korlátozza abban, hogy közelebb kerüljenek az egyszerű emberekhez. „Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot!” (Mt 10,10), mondja az apostoloknak. Nincs szüksége pompás ruhákra, drága királyi ékszerekre, jelképekre, hogy megmutassa, ő a világ fejedelme. Az ő névjegye a béke, az irgalom, a feltétel nélküli szeretet. Egyszerű, Édesanyja által szőtt köntösben jár, hogy az emberek ne féljenek megérinteni őt, közel kerülni hozzá.

Ferenc pápa is hasonlóan él: mikor megválasztották egyházunk fejévé, és drága ruhákba akarták öltöztetni, visszautasította, Tudatosan nem költözött be a pápai palotába, hanem a Szent Márta Ház vendégszobájába ment kopott bakancsában. Állandó kapcsolatban akart lenni az emberekkel. Ma is ugyanazzal az egyszerű réz mellkeresztjével jár, melyet akkor kapott, mikor segédpüspökké választották, és mégis talán minden idők legnépszerűbb pápája, egymaga képes világtörténelmi súlyú döntéseivel irányt mutatni az emberiségnek. A szegénység, a természetes egyszerűség, a külsőségektől, az anyagi kincsektől való függetlenség Ferenc pápa hatalmas gazdagsága, hitelességének forrása.

Köszönöm Ferenc pápának, hogy félretette a szemérmes, jámbor, keresztény tapintatot, s nyíltan kimondja azt, amit minden jóérzésű ember érez. Kapzsi, dölyfös és beteges igényességgel, a leselejtezett emberekkel, nemzetekkel, a megunt luxuscikkek hegyeivel, a fel nem használt élelmiszerekkel végtelen szemétdombbá tesszük a földet. Olyan emberek, akik talán még soha semmi jót nem tettek, egyetlen percet nem dolgoztak másért, rákos daganatként élősködnek világunkon. Dölyfös, mindent maguknak akaró emberek mérték nélkül pusztítják földünk javait, szemérmetlenül, kényük-kedvük szerint teszik tönkre az utánunk jövő generációk életterét, egyetlen drága bolygónkat. Beteg a világ, a mohóság, a kapzsiság, a hatalomvágy mint fertőző ragály hatalmasodott el rajtunk.

Mindezek ellenére én mégis optimista vagyok, mert jónak lenni jó. Bizakodva nézek a holnapba. Miért is ne lennék optimista, hisz egy olyan világban élek, ahol jön egy egyszerű bácsi Latin-Amerikából szürke városi buszon elnyűtt cipőben, és a világ minden égtájáról összegyűlt bíborosok, kiket a Szentlélek vezet, őt választják meg Krisztus földi helytartójának?! A világ liheg a bevásárlóközpontokban, és ő Assisi Szent Ferenc nevét veszi fel, egy olyan férfi nevét, aki nyolcszáz évvel ezelőtt tudatosan lemondott mindenről, és Szent Péter sírjánál elcserélte a ruháját egy koldussal, majd mint Isten trubadúrja, vidáman, szabadon élte az életét, és ezzel csendesen, békésen megreformálta az egyházat.

Hiszem, hogy ma nem vért, hanem verejtéket kell hullatnunk szabadságunkért! Javaslok egy jelszót: becsületes munka, tudatos, felelős fogyasztás, irgalom! Nézem a drága anyaföldet, határozottan az ég felé mutat a kis fehér templomunk tornya. Isten velünk van! Hiszem, ha Ferenc pápa szavára egy hatalmas, közös adventi könyörgéssel Istent a földre imádkoznánk, ő ma is a kétezer éves válaszát adná: megszületne Názáretben vagy bárhol máshol a világon, otthon maradna szülőföldjén szerettei körében, mindennapi becsületes munkával építené, hirdetné Isten országát, az emberekhez irgalommal lehajolna, arcukat szeretettel felemelné a föld porából, új útra indítaná őket. Lelkünk mélyén mi is erre vágyunk!

Egészen biztos, hogy van megoldás, van lehetőség tanulni az elmúlt évszázadok, évezredek hibáiból, biztos, hogy megvan az az út, melyen népünk nagy családja a Krisztus által kétezer éve megálmodott Isten országa felé útra kelhet! Krisztus azért küldött a világba, hogy szeretetünkkel gyógyítsuk, és nem azért, hogy elítéljük egymást! Nekünk nem legyőznünk kell a másikat, hanem békében, jó testvérekként együtt kell építenünk Isten országát! Lépjünk ki pazarló, kapzsi, önző életvitelünkből, és térjünk meg! Álljunk felekezettől függetlenül korunk legnagyobb prófétája mögé! Fogjunk össze, és indítsunk el egy újabb, világunkat megtisztító, gyógyító, arcunkat az igaz értékek felé fordító reformációt!

Szeretettel, Csaba testvér