Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ADVENTI GONDOLATOK

2016.12.02

Elgondolkoztató, hogy a liturgia miért kezdi nemcsak az egyházi évet, de magát az adventet is az Utolsó Itélet rémisztő képével. Ez annál a másiknak. Valami különös ritmus lüktet a szívekben…

Ezzel az emelkedett hangulattal indulunk advent első vasárnapjának miséjére, és azt várná az ember, hogy a pap is ennek megfelelően majd olyan evangéliumi részt feltűnőbb, hisz karácsonyra készül az egész világ. Függetlenül attól, hogy valaki hívő, vagy hitetlen, és hogy hull a hó,vagy a Föld másik felén kánikula van, decemberben mindenki igyekszik kedvesebb lenni, örömet szerezni olvas fel, mely ezt az érzelmi állapotot a kegyelem szintjére emeli. És helyette mi történik? Mintha Michelangelo Ultimo Giudiziójának, a félelmetes Utolsó Itéletnek viziója dübörögne a fejünk felett. Az Úr Jézus igyekszik megértetni velünk, hogy életünk nem egy-dimenziós, mert a halállal még nincs vége a drámának. És a véget nem érő gazságnak minden tettét számon kéri az Igaz Bíró….Igen! De miért épp advent első hajnalán áll elő mindezzel?. Végre egy évben egyszer a Primo Amore ünneplésére készül a világ, az oltár felől pedig a Dies irae, dies illa üstdobjainak rettentő robaja zúdul felénk. Nem ünnep rontás ez? Egész biztosan nem! Velünk, emberekkel ugyanis csak így lehet szót érteni. Keményen oda mondva és fülünkbe kiáltva:”Ébredj ember mély álmodból”  Ne csak testeddel és a materiával törődj, s ne vigyél mindent az érzelem szintjére (gondoljunk a kivágott ezüst fenyők szívmelengető díszítésére és egy hét után a szemétbe dobálására).Többről van itt szó! Necsak a materiára, a fizikára gondoljatok! A fizikai világ mögé is nézzetek! Az Isten azért szállt le a Földre és azért alázta meg magát Betlehemben „jászolba fektetve”, hogy minket kiemeljen, megváltson és örökéletet adjon. És mivel az ember úgy bele van bolondulva önmagába és az evilági életbe, hogy nem törődik semmi mással, csak a földi boldogulásával, ezért a liturgia feltárja a teljes valóságot, és kitágítja a horizontot: Jézus azért jön, hogy magával vigyen az örökkévalóságba. Amikor működése kezdetén Natánael meghökkenve tapasztalta hogy Jézus belelát lelke legelrejtettebb zugába, ezt mondja:…”Bizony, bizony látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai föl-alászállnak az Emberfia előtt” (Jn 1,51). És küldetése végén ugyanezt mondja vészbírói előtt a főpapnak, amikor megesketi, hogy vallja meg, valóban ő a Messiás, az Isten fia? „Én vagyok, Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható jobbján, és eljön az ég felhőin” (Mt 26,64)…Ezért nyitja fel az adventi liturgia is fejünk felett az eget, ezért mutat rá a végső napokra, amikor az Emberfia, mint a királyok királya, Égnek és Földnek, élőknek és holtaknak ura isteni hatalmának teljes fényében jelenik meg. Figyeljük meg: ahogyan haladunk napról napra Názáretből  Betlehem felé, úgy vált át a kemény dúrból a lágyabb mollba a liturgia szimfóniája. És mire megérkezünk az éjféli misére megint megnyílik az ég, és angyalok éneklik a Glóriát, mi pedig Mennyből az angyalt. Isten leszállt a Földre, hogy mi tudjunk és akarjunk felszállni az Égbe. Ez a karácsony lényege. De csak akkor, ha a föld mi magunk vagyunk. Úgy ahogy a középkori hívő mondta: „Hiába született meg Jézus Betlehemben, ha nem  születik meg saját lelkünkben