Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EMBEREK!

2016.03.24

Részlet Petr Pit’ha püspök prágai beszédéből

 

E lehető legmagasabb titulussal szólítom meg Önöket, mert az ember Isten képmása, és magasztos jelekkel van felékesítve: ésszel, lelkiismerettel és felelősséggel.

Azért jöttünk itt össze, hogy emlékezzünk a háborúk és a totalitárius rendszerek áldozataira. Ünnepségünk címe Mene Tekel, vagyis megméretetett, könnyűnek találtatott. Ezek a titokzatos szavak Nabukodozonor fia palotájának falán jelentek meg, amikor lakomát rendezett, ahol a jeruzsálemi templomból ellopott szent edényeket megszentségtelenítette. Ez birodalma bukását jelentette. Nem tanult saját apja történetéből.

A katedrális, amelyben most vagyunk nemzeti történelmünk szimbóluma. Évszázadokon át épült, pontosan meghatározott terv szerint, és megtestesítője lett azoknak az ideáloknak, amelyek apáinkat, őseinket vezették. Önmagában ez a katedrális nem azonos ezekkel az ideálokkal, azok magasabban vannak, ott ahova a magasba ívelő tornyok mutatnak. Ebből a magasságból szól hozzánk az Úr.

Hallottuk a szavait, amelyek érvényesek voltak a fogságban lévő zsidók számára épp úgy, mint e katedrális építői számára. Fájdalmasan érvényesek ma is.

Onnan küldte el Fiát, hogy megmutassa nekünk, kik vagyunk. Emberek vagyunk, csupán emberek, akik a halál felé igyekeznek. De megmutatta azt is, hogy az ember ideálja az Isten képmása, és hogy Krisztushoz hasonló lehet. Ez az élet igazsága! És ehhez az ideálhoz kell közelíteni.

Ma nekem jutott az a feladat, hogy itt beszéljek. Szorongok, mert a Mindentudó előtt beszélek. Nem Önök előtt állok, hanem azok előtt, akik ezen ideálokért, az élet igazságáért képesek voltak földi életüket feláldozni. Önmagunkért megtenni ezt, nem lenne értelme. Akikre most gondolunk, azok miattunk áldozták fel életünket.

Feladatom, hogy beszéljek, tehát teszem, ami a feladatom. Nemcsak megemlékeznünk kell, hanem okolnunk is kell. Akikre emlékezünk azért haltak meg, mert az emberek időben nem tudatosították, hogy veszélyben vannak. Okolnunk kell! Mert ismét veszélyben vagyunk, és ismét nem akarjuk ezt tudatosítani!

Azt mondjuk: békében élünk. Közben folyik a harc, öldöklés. Büszkeségünkben kioktatjuk az egész világot. Azt mondjuk, hogy ez, ami most körülöttünk folyik, vallásháború. Legyintünk egyet, s közben mondjuk: középkori értelmetlenség. Ők nem fogják eldobni Istenüket, mert látják rajtunk, hogy ez hova vezet. Lassan kihalunk!

Azt mondjuk: párbeszédet kell velük folytatnunk, de ők nem fognak bennünket meghallgatni. Ők vallásról akarnak beszélni, de nekünk vallásunk nincs, mert végtelenül liberálisak vagyunk.

Azt mondjuk, hogy tisztelnünk kell egymást. De ők minket nem tisztelhetnek, mert ők képesek saját igazukért meghalni, de mi csak hátrálunk, és megtámadjuk azt, aki kiáll Krisztus keresztje mellett. Azt mondják nekünk, hogy nem vagyunk toleránsak velük szemben, és igazuk van, mert egymással szemben sem vagyunk toleránsak.

És ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: politikusainkat ugyanis végképp nem érdekli az iszlám, őket az olaj és a fegyver eladás érdekli. És mi ezt nem róhatjuk fel nekik, hiszen mi választottuk meg őket. Ráadásul érezzük, hogy szót fogadnak arctalan másoknak, akik valahonnan a háttérből utasítgatnak. Sejtjük, hogy valahonnan, ahol fiktív pénzekkel rulettet játszanak, ám ezen pénzek mögött valahol mégiscsak a mi munkánk, életünk állnak. …..

Azt mondjuk, erőseknek kell lennünk, hogy megvédjük magunkat. De mit kezdünk a fegyverekkel, ha nincsenek férfijaink, akik megfognák a fegyvereket. De miért is tennék ezt, ha nincsenek ideáljaik, amelyekért meg tudnának halni.

Hitehagyottak és nevetségesek vagyunk. Elvesztettük a kultúra értékeit, és katedrálisaink összeomlanak, és az emberi közösségek egymással veszekedő egoisták hordájává változnak.

Elveszítettük az emberi értéket és mértéket. Mert teljesen nyilvánvaló, logikus, ha eldobjuk kereszténységünket és megszabadulunk Istentől, akkor megszabadulunk az embertől is. Mert többé nem fogjuk tudni, hogy az embernek hogyan kell kinéznie. Miért tiszteljenek bennünket a muzulmánok, ha nekik van Istenük, és nekünk semmilyen Istenünk nincs. És miért kellene tisztességesen viselkedniük, és emberségesen tárgyalni velünk, ha látják, hogyan viselkedünk mi egymással. – Békéről beszélünk, de nekünk magunknak sincs, sem bennünk, sem köztünk. Meg akarjuk védeni az igazságosságot, de csak a tiltásokat szaporítjuk. Békét, igazságosságot senki nem teremt, mert ezek a tisztességből nőnek ki.

Tudom, hogy mi lesz erre a válasz. Tudom, hogy szavaim az egoista elégedettség falaiba fognak ütközni, ami olyan, mint a görbe tükör. Mindent kicsavar. Mondhatnék itt bármilyen bölcsességet, frázisok visszhangoznak majd hozzám… Ha mindjárt egy halott gyereket hoznék a frontról, csak az elit képviselőinek álszent jajveszékelése hallatszana azért, hogy a mindennel szemben közömbös tömeg újra megválassza őket. Senki nem indulna el, hogy megmentse a gyermek testvérét, vagy anyját.…. Lesznek hangok ellenem: minek képzeled magad? Ne fessed az ördögöt a falra…. És végül tiltakozás hallatszik majd: „Ez a bolond, még végül háborút szít! Hallgattassátok el!” De én félek attól, ami ezután következik, amit magunkra hozunk. A mi ellenségünk ugyanis nem az oroszok, sem az ukránok, és végképp nem az arabok! Egyáltalán senki! Mi maguk vagyunk saját ellenségünk, mert nem tiszteljük az élet törvényét. Elfelejtettük, hogy az élet = szeretet, és a szeretet = áldozat. Nélkülük az életnek nincs értelme. Ebbe lehet belehalni.

Nem lennének ellenségeink, ha olyanok lennénk, mint ez a katedrális. mert mint alkotókat – tisztelnének és becsülnének. S ha mégis lennének ellenségeink, nem mernének bennünket megtámadni, mert erősebbek, állhatatosabbak lennénk, mint ők.

Az utunk visszatérés az ész fegyelmezettségéhez és a következetes, hihető, mélyen átélt kereszténységhez!

Nem hallgathatok! Felkértek, hogy beszéljek az Isten előtt és a halott ősök előtt, és közben az idegenek mosolyogva kérdik, kik vagytok ti valójában? Mások helyett nem beszélhetek, de magam nevében válaszolok, bár remegek:

Vallom, hogy fehér ember vagyok, elismerem az emberi fajok különbözőségét, minden ember méltóságát! De elutasítom, hogy feketére változzak, vagy sárgára, vagy, hogy megváltoztassam a szemem színét! Férfi vagyok, aki képes gyermeket nemzeni, de nem képes megszülni. Ezért ragaszkodom az elrendezett tartós házassághoz, mert ez a társadalom alapja, és a nevelés letéteményezése. Ragaszkodom ahhoz, hogy a férfinek és a nőnek különböző a testi felépítése és a biológiai funkciói, és, hogy a nő gyengébb és értékesebb, mint a férfi, akinek meg kell őt védeni, szeretni és tisztelni. Egészséges vagyok, és segíteni fogom a betegeket, de elutasítom a színlelt betegek nyafogását. – Egyszerre vagyok gazdag és szegény is. Kenyeremet megkeresem, de még meg is tudom osztani. De nem vagyok hajlandó lustákat eltartani……Európai vagyok, mert cseh vagyok. Cseh szülők gyermekeként születtem. Komolyan veszem nemzetem nyomorát, szörnyű nyomorát és dicsőségét is. Ezért nem vagyok hajlandó feloldódni a multi kultúra szellem nélküli uniformitásában. – Keresztény vagyok, de tisztelettel vagyok más vallások iránt. És biztosan tudom, hogy minden döntésemben ehhez tartom majd magam. Erősen ragaszkodom keresztény Istenemhez és parancsaihoz, melyeket azért hozott, mert bölcs, igazságos és együtt érző az emberekkel. – Ember vagyok. Hálás vagyok az emberségemért, és büszke vagyok az arcomra. – Ember vagyok, mert van lelkiismeretem, és felelősséget vállalok. – Ember vagyok. Nevem Petr Pit’ha, és nem vagyok 380326/038……sem PIN , sem bármilyen más szám. Ember vagyok, és emberként is akarok meghalni!