Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÁROM NÉLKÜLÖZETETLEN FOGALOM

2017.08.28

Sokszor kérdezi az ember önmagával és másokkal kapcsolatban is, hogy vajon miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy kellene, és ahogy elvárnánk magunktól és másoktól. Erre a problémára kaptam választ ötven évvel ezelőtt a ciszterci rend egy nagy egyéniségétől, Brisits Frigyes főnökömtől és igazgatómtól.

Ezeket mondotta: „Szabolcsom, megfigyeltem hosszú éveim során, hogy három olyan fogalom van, melyek nélkül sohase válik teljes személyiséggé az ember. Ez a három így hangzik: Szabad-e? Köszönöm! Bocsánatot kérek! Ha ezt a hármat nemcsak mondja valaki, hanem át is éli mindazt, amit tartalmaz, akkor egyre jobban megközelíti a nagybetűvel írt Embert. Ha elmaradnak, akkor csak átlagemberek maradunk.

Nézzük egyenként:

„SZABAD-E?” Minél fontosabb, életbevágóbb dologba kezdünk, nagyon tanácsos lenne, ha előbb megkérdeznénk önmagunktól, egyáltalában szabad ezt megtennem? Pl. Fiatalok kérdezik-e lelkiismeretesen szabad-e udvarolnom annak, aki boldog házasságban él?  Vagy egyáltalában köthetek-e házasságot? Milyen hivatást válasszak? Vállalhatom-e a szerzetességet? Beleszólhatok-e fiatal házas gyermekeim dolgaiba? (após, anyós kérdés). Figyelmeztethetek-e valakit súlyos tévedéseire? …..És folytathatnám végtelenségig a sort. A lényeg az, hogy  legyek tisztában mit, mikor szabad tennem, végrehajtanom. Ezt a kérdést mindenképpen tegyem föl magamnak, és lelkiismeretem szerint hosszan gondolkozzam, elmélkedjek, és csak utána cselekedjek! Mennyivel harmonikusabb, problémamentesebb lenne az élet és az emberekkel való kapcsolatunk, ha ezt gyakorolnánk.

„KÖSZÖNÖM!”. Mindnyájan tapasztaljuk, hogy a mai világ legritkábban elhangzott szava a „köszönöm”. Annak ellenére, hogy a legtöbb szülő, különösen nagyszülő állandóan figyelmezteti a gyerekeket, hogy mindent köszönjenek meg a felnőtteknek, mert ez hozzátartozik a jó neveltséghez, mgis mi felnőttek a legritkább esetben mondjuk még szeretteinknek is (férj, feleség, gyerek, unoka), hogy köszönöm. Pedig életek és boldogságok függnek ettől az egyszerű kis szótól. Kivétel nélkül mindannyiunknak örömöt jelent, és meleg lesz a szívünk, ha valaki őszintén a szemünkbe néz, és azt mondja: köszönöm. Gyerekkoromban az ebéd, vacsora végén nemcsak a Jó Istennek köszöntük meg, hogy jól lakhattunk, hanem szüleinknek is. Emlékszem, hogy édesanyám kimondhatatlanul boldog volt, amikor egy-egy vasárnapi ebéd után apánk mindenki előtt kézcsókot adva megköszönte egész délelőtti munkáját. „Köszönöm Kisanyám, ez finom volt…….”. Ez volt a varázsige. És mennyire jólesik, amikor az unokánk elénk áll, és megköszöni pl. az érettségire vett ruháját. – Mindezt csak akkor tudjuk igazán kimondani, ha eleve átéljük, hogy mindent másoknak köszönhetünk: életünket szüleinknek, nevelésünket, tudásunkat tanítóinknak, hitünket papjainknak,munkahelyünket, állásunkat…egyszóval mindent!

De ehhez még az is kell, hogy lelkünk mélyéig átéljük, hogy mindezt a Jó Istennek köszönhetjük, hiszen, mint Teremtmények, életünk minden egyes pillanatában, minden vonatkozásban Tóle függünk.

– Saját tapasztalatom, hogy vannak olyan ismerőseink, barátaink, akik lehet ugyan, hogy lelkük mélyén hálásak nekünk, de soha, vagy csak ritkán tudják kimondani szóban: köszönöm. – Tegyük meg, és egy új világ születik meg körülöttünk.

„BOCSÁSS MEG!”. Mai világunk azért ilyen elviselhetetlen, mert szinte szünet nélkül, sokszor akaratlanul is, megbántunk másokat szóval, kritikával, nem egyszer rágalommal. Az is megfigyelhető, hogy a sokszor életünk végéig tartó haragot bármelyik pillanatban mennyországgá változtathatnánk, ha az illető elé állnánk, kezet nyújtva feléje, és magunkhoz ölelve azt mondanánk: bocsáss meg! És ne felejtsük el, hogy a bocsánatkérés egymástól az Evangélium központi kérdése, s a Miatyánkban többször is elmondjuk, magunk fölött kimondva az ítéletet, hogy: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek”. Vagyis, minden Krisztus követőnek, papnak, hívőnek egyaránt, tudnia kell, hogy a Mennyei Atya is csak abban az esetben bocsájtja meg bűneinket, ha előbb mi is megbocsátunk ellenfeleinknek…… És mégis milyen ritkán gondolunk erre (Csak megjegyzem, hogy saját tapasztalatomból tudom, hogy szemem szedett hazug  rágalom miatt hosszú éveken keresztül kizárják az embert mindenből).

Ha a téma gyökeréig akarunk eljutni, a szeretetre kell rámutatnunk. A három fogalom ugyanis a szeretet gyakorlásának nélkülözhetetlen gyümölcse. Minél mélyebb az Isten- és felebaráti szeretetünk, annál könnyebben tudunk tapintatosak lenni, mindenért köszönetet mondani, és szívből megbocsátani.

 

Azt hiszem életem legmegrázóbb prédikációja volt, amikor mindezt elmondtam a színültig megtelt Szentimrevárosi plébánián.