Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ú T R A V A L Ó

2016.05.13

Wass Albert: A láthatatlan lobogó

Konok hűséggel hordozom az úttalan bozótokon.

Seb a vállam és seb a markom, de fogom, viszem és megtartom!

S fogcsikorgatva hirdetem: nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt. Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó!

Ereklyém, Kincsem, Fegyverem. Magasra tartom s lengetem!

És védem, foggal és körömmel! Vad dühvel és őrült örömmel!

És mentem, mindenek által, íntépő, végső akarással!

Dúlt otthonom rég összedőlt. Kifordult alólam a föld.

Társaimat ár elsodorta. Mögöttem ég a poklok pokla.

Előttem vad sziklák merednek, de nekivágok a meredeknek!

Mert élek még! Ha törten is, ha vérben is, ha görcsben is,

még ha utolsó is vagyok , kit az özönvíz meghagyott,

de harcom végig harcolom, s a lobogót megmarkolom!

Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom,

ha két lábam térdig kopik: de feljutok a csúcsokig!

S utolsó jussomat, a Szót, ezt a szent, tépett lobogót

kitűzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom